
Előre eltervezett elképzelésed van, hogy hogyan fogsz viselkedni; negatív jövendölést végzel arról, hogy mi fog történni veled az adott szituációban.
"Elképzelem magam milyen rosszul fogok „szerepelni“, és a rossz szereplésem szörnyű következményekkel fog járni."
Így a félelmed csak erősödik. Sokszor régebbi szituációkat is átrágsz, ahol "looser"-nek címkézted fel magadat.
Azt hiszed, hogy mindenki téged figyel, a társaság középpontjában vagy.
Amikor belépsz az adott társasági helyzetbe, minden porcikáddal próbálod magad kontrollálni, hogy mit és hogyan csinálsz.
Azzal foglalkozol, hogyan ítélnek meg, mit látnak most mások rajtad és hogy mit gondolnak. Azáltal, hogy magadra fókuszálsz a félelem fizikális érzetét is megtapasztalod.
Megpróbálod mindenáron leplezni a félelmedet, de minél inkább a szimptómákra koncentrálsz, annál erősebbek lesznek azok. Mialatt magaddal foglalkozol, nem tudod megítélni, hogy mások valóban mit gondolnak, így nincs is bizonyítékod, hogy a feltételezéseid valóban igazak-e.
Ha például azt feltételezed, hogy hülyének tartanak, akkor inkább nem beszélsz, vagy pedig csak azt mondod, amit elötte otthon begyakoroltál. Kerülöd a szemkontaktust.
Ha kerülöd a szemkontaktust az emberekkel és a beszélgetéseket, akkor valószínű, hogy nehezen tudsz kontaktust teremteni. A kommunikációs készségeidet viszont lehet és kell is fejleszteni.
A történtek utólagos feldolgozása pedig úgy történik, hogy nagyon pontosan átgondolod, hogyan viselkedtél a szituációban, hogy a legközelebbi alkalomra felkészülj.
Általában gyengének értékeled a viselkedésedet és a biztonsági cselekvések miatt (szemkontaktus elkerülése, begyakorolt szöveg mondása) elképzelhető, hogy furcsán viselkedtél.
Így megerősíted magadban az elképzeléseidet magadról és a félelmidet beigazoltnak véled.
A kognitív terápiában megtanulhatsz reálisan gondolkodni magadról és a világról, ezáltal a félelmeid megszűnnek. A szociális kompetenciákat pedig szerepjátékokkal fejlesztjük.