
A gondolkodásunkat ha tudatosan megváltoztatjuk, akkor az érzéseink is megváltoznak.
A kognitív terápiában megtanulod, hogy saját magad legyél a gondolataid ura.
Egy kliensem megosztotta a hetét másokkal. Nagyon köszönöm!
Kedd
- késés nélkül beértem a munkába, így máris a szokásos főnöki figyelmeztetés nélkül indult a napom
- reggel munkába menet rám mosolygott egy lány, aminek nagyon örültem, mert eddig egyáltalán nem keresték a tekintetemet sem
- az egyik kedvenc zenekarom végre kiadott egy új dalt, hosszú várakozás után
- nem vettem fel a főnököm beszólásait, ami szintén nagy szó, mert eléggé rá tudja nyomni magát az egész napomra
- jót beszélgettem egy régi barátommal
- megálltam az este folyamán 4 sörnél, ami szintén meglepetés erejével hatott az elmúlt időszakban tapasztalt alkohol fogyasztásomat tekintve
- vettem egy forró fürdőt a nagy kádamban, amit úgy érzem, ritkán használok ki
- egyre kevesebbet dohányoztam
- a kedvenc csapatom nem kapott ki a Bajnokok Ligájában, amely örömre adott okot, ugyanis vesztes állásból sikerült visszajönni a meccsbe
- egyből el tudtam aludni, ami ritkaság számba megy, ha teljesen józan vagyok
Szerda
- késés nélkül beértem a munkába, így máris a szokásos főnöki figyelmeztetés nélkül indult a napom
- nem vettem fel a főnököm beszólásait, ami szintén nagy szó, mert eléggé rá tudja nyomni magát az egész napomra
- kiálltam magamért egy engem ért jogtalan támadásban, amiért büszke voltam magamra, ugyanis a hasonló konfliktusokat rendre elkerültem eddig
- ott aludt nálam egy régi lány ismerősöm, ami mindig jó érzéssel tölt el, ha nem egyedül kell aludnom
- emlékszem, hogy jót álmodtam, de nem emlékszem, hogy mire
- finom volt az ebéd az étkezdében, ami egy újabb pozitívum, ugyanis eltudja rontani a kedvem, ha rettentően éhes vagyok mégis szar az, amit rendeltem
- a példaképeim bejelentették, hogy újra együtt próbálnak, így van esély a reunionra, ami a napom csúcspontja volt, ugyanis 12 éves korom óta imádom őket,és azóta várok egy egyesülésre
Csütörtök
- késés nélkül beértem a munkába, így máris a szokásos főnöki figyelmeztetés nélkül indult a napom
- nem vettem fel a főnököm beszólásait, ami szintén nagy szó, mert eléggé rá tudja nyomni magát az egész napomra
- oda tudtam koncentrálni a munkámra, ami a lelki helyzetemet figyelembe véve sokszor nehezemre esik
- sikerült elvégeznem mindent, amit szerettem volna a mai nap
- hosszasan beszélgettem édesapámmal telefonon, ritka, ugyanis ez inkább édesanyámmal szemben szokott megtörténni
- egy jó ideig eltudtam feledkezni Rékáról
- kitakarítottam a szobámat, ilyenkor mindig olyan dolgok kerülnek elő, amelyekről vagy azt hittem már rég elvesztek, vagy teljesen új eredetűekre bukkanok
- a vacsorára elfogyasztott pizzára végre erős és nem édes pepperonit raktak, amely fény évente egyszer fordul elő
- lefekvés előtt elsírtam magam, de úgy érzem nagyon jól esett. Nagyon próbálom véka alá rejteni még magam előtt is ezeket az érzelmi kitöréseket, de nem bánom, hogy megtörtem egy pillanatra
Péntek
- késés nélkül beértem a munkába, így máris a szokásos főnöki figyelmeztetés nélkül indult a napom
- nem vettem fel a főnököm beszólásait, ami szintén nagy szó, mert eléggé rá tudja nyomni magát az egész napomra
- a hétvégi versenyre minden szükséges dolgot elvégeztem, ebben nagyon ritkán szoktam hibázni
- dicséretet kaptam a másik főnökömtől, ami jól esett
- jókat nevettem a munkatársammal, melynek nagyon örültem, ugyanis a munkatársaim elég sok feszültséget generálnak velem kapcsolatban
- a vártnál korábban végeztem a munkahelyemen
- kimostam az ingjeimet, amelyek tisztaságára rendkívül kényes vagyok
Szombat
- késés nélkül kiértem a versenyre, így máris a szokásos főnöki figyelmeztetés nélkül indult a napom
- megismertem egy szép olasz vívó lányt, amelyben nem csak a lány szépsége, de a felém való nyitottsága is mosolyra fakasztott
- megfelelő munkát végeztem a hétvégi versenyen
- a főnököm nem vett részt a hétvégi verseny, amely jó kora mennyiségű negatív energiától szabadított meg
- egyik kedvenc zenekarom, akiket nyáron már 2. hallottam a Strand fesztiválon, bejelentették, hogy márciusban ismét Budapestre jönnek koncertezni
- a vártnál korábban végeztem a versenyen
- hiba nélkül ment le az eredményhirdetés, ami egy sport rendezvény legfeszkósabb része, természetesen ezért is én felelek
- megnevettettem a főnökömet, ami legalább akkora csoda mintha a Riói Krisztus szobor ma este vért könnyezne
- a munka utáni megérdemelt sör és pihenés, gondolatok kikapcsolás, csak a létezés számít
- hamar álomba zuhantam
Vasárnap
- 1 órával tovább alhattam, ennek ki nem örülne?
- késés nélkül kiértem a versenyre, így máris a szokásos főnöki figyelmeztetés nélkül indult a napom
- a verseny a vártán 4 órával korábban ért véget
- megköszönték a kiemelkedő munkámat a hétvégén, újabb pozitív energia csokor
- kitudtam élvezni a nap további részét, nem csupán a munkámra korlátozódott a hét utolsó napja
- átmentem egy barátomhoz éjszakára, ismét nem kellett egyedül töltenem az estét
- együtt aludtam egy lánnyal, megnyugtató érzés, ha valaki fekszik mellettem
- baromi jókat nevettünk,és ennek csak kis százaléka fogható a marihuánára
- megtudtam állni, hogy hol a határ, mint az alkoholban, mint más kedv fokozóban