Mindannyiunknak vannak úgynevezett feltételezéseink, saját magunkról és a világról, ezek segítenek minket az életben való haladásban, és meghatározzák a reakcióinkat. Ha irracionálisak ezek a feltételezések, félrevezetnek minket, tetteinkben is és reakcióinkban is. Így lesznek előítéleteink a saját boldogságunkról és sikereinkről.
Albert Ellis kognitív terapeuta, alapvető irracionális feltételezéseknek nevezte el ezeket:
Vannak emberek például, akik kudarcank élik meg ha nem mindenki szereti őket akiket ismer és visszautasítva érzi magát ettől. Összejöveteleken el is menekül a társaságból, mert nem kap elég dicséretet.
Általános IRRACIONÁLIS FELTÉTELEZÉSEINK:
Az a gondolat, hogy mindenhez kell értenem.
Az a gondolat, hogy katasztrófa ha nem úgy mennek a dolgok ahogy én akarom.
Az a gondolat, hogy a boldogságom másokoktól függ, nem tőlem.
Az a gondolat, hogy kell valaki erősebb nálam akire támaszkodhatok.
Az a gondolat, hogy a múltam nagyban befolyásolja a jelenem.
Az a gondolat, hogy van tökéletes megoldás mindenre és ha nem találom meg az katasztrófa.
Ellis szerint az emeberek erőszakosan ragaszkodnak ezekhez a gondolatokhoz, és ezért javasolja a kognitív technikákat, mert ennek segítségével ezeket meg lehet változtatni.

"Én én vagyok. Nincs a világon senki, aki ugyanilyen lenne. Vannak, akikkel hasonlítunk egymásra, de senki sem pont olyan, mint én. Ezért minden, amit teszek, igazán jellemző rám, mert az én döntésem eredménye. Minden, ami velem kapcsolatos, az enyém: a testem, mindazzal együtt, amit teszek; az értelmem, gondolataimmal, ötleteimmel együtt; a szemem azokkal a képekkel együtt, amiket megpillantok; minden érzésem, legyen az harag, öröm, frusztráció, szeretet, csalódás, izgatottság; a szám, és minden szó amelyet kimondok, kedves vagy durva, helyes vagy helytelen; a hangom, akár hangos, akár halk, és minden cselekedetem. Fantáziám, álmaim, reményeim, félelmeim az enyémek. Gyötrelmeim és sikereim, kudarcaim és hibáim az enyémek. Mivel minden az enyém, ami velem kapcsolatos, saját magam legbensőségesebb barátja lehetek. Mindenestül szerethetem magam, s így minden részemmel saját magam legtisztább érdekeit szolgálhatom. Tudom, hogy vannak vonásaim, amelyek megzavarnak és vannak olyanok is amelyeket nem ismerek, de amíg barátságos, szerető kapcsolatban vagyok magammal, bátran és bizakodva keresem az utat, hogy többet tudjak magamról.
Bármilyennek látszom, bármit mondok vagy teszek, bármit gondolok vagy érzek, az mind én vagyok. Hitelesen jelzik milyen vagyok az adott pillanatban. Később, amikor végiggondolom milyen voltam, mit mondtam és tettem, hogyan gondolkodtam és éreztem, néhány dologról kiderülhet, hogy nem volt helyénvaló. Ezeket el tudom hagyni, meg tudom hagyni a megfelelő dolgokat, s az elhagyottak helyébe újat tudok találni.
Látok, hallok, érzek, gondolkodom, beszélek és cselekszem. Megvannak tehát az eszközeim, hogy életben maradjak, közel legyek másokhoz, értelmet és rendet vigyek a világba. Gazdája vagyok önmagamnak, ezért tervezni és építeni is tudom magamat. Én én vagyok, s ez így van jól."

A következő bejegyzés mesterem  Dr. Judith Beck példája, hogyan is dolgozunk a kognitív terápiában.
T: terapeuta
K:kliens (20 éves szorong, levert, nehézséget okoz neki a napi tevékenységek elvégzése.)
K: Szükségem van egy új munkára, kell a pénz is. Erről szeretnék beszélni. Szomorú vagyok.....
T: Mit gondolsz ebben a pillanatban?
K: Nem lennék képes állást vállalni.
T:Ez milyen érzést vált ki belőled?
K: Szomorúságot.
T:Tehát azt gondolod, nem lennél képes állást vállalni, ez a gondolat elszomorít téged. Milyen tények támasztják alá ezt a gondolatot?
K:Még az egyetemi anyaggal is nehezen bírkozom meg.
T:Értem és még?
K:Nem tudom.... Most is fáradt vagyok. Arra is nehezen tudom rávenni magam, hogy állást keressek, nemhogy minden nap bejárjak dolgozni.
T: Az is lehet, hogy pillanatnyilag nehezebb elkezdeni a munkakeresést, mint már bejárni dolgozni. Milyen más dolog jut eszedbe amiről arra következtetsz , hogy nem tudod elvégezni a munkát ha lenne egy állásod?
K: Semmi más.
T: És van olyan amiből arra következtetsz, hogy képes vagy betölteni egy állást?
K:Tavaly dolgoztam. A tanulás mellett. De idén...nem tudom.....Lehet tudnénk valami olyan munkát végezni, ami nem időigényes, és nem olyan nehéz.
T:És mi lenne az?
K:Talán tudnék eladóként dolgozni.
T:Van ötleted hol?
K:Talán az egyetemi könyvesboltban. Láttam a hírdetést, hogy eladót keresnek.
T: Rendben. És mi lenne a legrosszabb ami történhet ha elvállalod a munkát?
K: Valószínüleg ha nem tudnám megcsinálni.
T: És azt túl tudnád élni?
K. Igen, biztosan, gondolom kilépnék.
T: És mi a legjobb, ami történhet?
K: Hogy menne mint a karikacsapás.
T:És melyik a valószínűbb?
K: Valószínűleg nem lenne könnyű. Eleinte. De lehet, hogy meg tudnám csinálni.
T: Mi a hatása annak a gondolatnak: nem leszek képes dolgozni ? 
K: Szomorúsággal tölt el. Megpróbálni sincs kedvem.
T: És milyen hatással van az, ha megáltoztatod a gondolatot arra, hogy  akár dolgozhatnál a könyvesboltban?
K: Jobban érzem magam, és nagyobb kedvem van jelentkezni az állásra.
T: Akkor most mit tudsz tenni?
K: Elmegyek a könyvesboltba. Délután lenne rá időm.
T: Mennyire valószínű, hogy elmész?
K: Hát gondolom elmegyek.
T: És most hogy érzed magad?
K: Kicsit jobban. Talán kicsit reménykedem is.


Ebből a részletből láthatjuk , hogyan tudja a kliens beazonosítani és értékelni a nem segítő diszfunkcionális gondolatát. "Nem leszek képes dolgozni." 
A  továbbiakban a terapeuta megtanítja a kliensét, hogyan tudja meg is változtatni azt.