Hogyan tudjuk megkülönböztetni, hogy normális vagy abnormális szorongásról van szó? Mikor szükséges és indokolt a külső segítség? Clark és Beck (2011) (az utóbbi a kognitív terápia megalkótója) 5 kritériumot neveznek meg, melyek közül egy is elegendő, hogy abnormális, vagyis klinikai szorongásról beszéljünk.
- Diszfunkcionális, azaz NEM REÁLIS gondolkodás: ezeket a negatív gondolatokat a diszfunkcionális hiedelmek határozzák meg, pl.: „ én veszélyben vagyok” gondolat, amikor valaki egy galambtól fél.
- Ha az egyént a szorongása GÁTOLJA a napi, általános rutinja elvégzésében. Például megakadályozza őt a másokkal való beszélgetésben.
- FOLYTONOSSÁG: a klinikai szorongás folytonosan jelen van, napi szinten és évekig is eltarthat.
- TÉVES RIASZTÁS: erős félelemérzés vagy pánikroham kitörése olyan szituációban, ahol semmilyen életveszélyre utaló jel nincs. A félelem érzése adaptív jelleggel bír ez a "harcolj vagy fuss" mechanizmus, reális helyzetekben az életünk védelmét szolgálja. Ha például valaki ránk támadna, nyilván kűzdünk vagy elmenekülünk. Ha egy közlekedési dugóban tör ránk a szorongás, akkor ez a reakciónk nem túl adaptív megkűzdés a helyzettel.
- STIMULUSZ-HIPERÉRZÉKENYSÉG: belső és külső jelekre való fokozott reagálás. Belső jel lehet egy picit gyorsabb szívverés,külső jel lehet egy másik személy ránk adott reakciója. Horney (1996) továbbá kiemeli a szorongás és a félelem közti különbséget, miszerint a szorongást kiváltó ok szubjektív és rejtett, a félelem tárgya pedig objektív és nyilvánvaló.
RSS Feed